A mindfulness meditációk elején sokszor kérem azt a gyakorlóktól, hogy kapcsolódjanak a légzésükhöz és figyeljék meg úgy, ahogy van, természetesen. Tudod, hogy legtöbbször mi történik? Elkezdik elmélyíteni vagy lelassítani a légzésüket, sokszor nem is tudatosan. Talán veled is történt már hasonló.
Bennem is csak hosszú ideig tartó meditációs gyakorlás után tudatosult, hogy milyen nehéz ez.
Békén hagyni, megfigyelni – ítélkezésmentesen és kíváncsian. Úgy, ahogy van. Nem akarni azonnal megjavítani, hanem meghagyni a maga tökéletlenségében anélkül, hogy bármit is változtatni akarnánk rajta.
Ha belegondolsz, nem csak a légzéssel vagyunk így.
Folyamatosan ott van bennünk a késztetés, hogy az életünket és a benne lévő dolgokat, személyeket (önmagunkat is beleértve) megváltoztassuk, megjavítsuk. A változtatásra való törekvéssel önmagában nincsen semmi gond, de sokszor már ott is megjelenik ez a késztetés, ahol egyáltalán nem szolgál minket. Ez pedig folyamatosan cselekvés módban tart minket, ami óriási energiákat emészt fel. Sosem tudunk megpihenni. Nem hagyjuk magunkat lélegzethez jutni.
A mindfulnessben a légzés az egyik olyan eszköz, aminek a megfigyelése segíthet abban, hogy gyakoroljuk az állandó változtatásra való késztetésünk elengedését. Talán először csak egy-egy pillanatra sikerül, hogy megfigyeld a légzést olyannak, amilyen. Később, gyakorlással megtanulhatod békében hagyni és elfogadni úgy, ahogy éppen van.
Csak engedni.
Együtt lenni azzal, ami van.
Anélkül, hogy mindenáron meg akarnád változtatni, jobbá tenni, megjavítani.
A tudatos jelenlét erről is szól: békét kötni azzal, ami most van. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szeretnünk is kell, de ha már itt van, talán lehetünk kedvesek és együttérzőek, és elfogadhatjuk olyannak, amilyen éppen most, ebben a pillanatban.
Akár a légzést is. Milyen lenne, ha csak hagynád, hogy magától megtörténjen? Ha elengednéd az irányítást és minden kontrollt, és csak együtt lennél vele, úgy ahogy van?
Ha a meditációban lehetőséget adsz magadnak így kapcsolódni a légzéshez, az a mindennapokban is segíteni fog. Felismered majd, ha a légzésed üzen neked.
Ha képes vagy tudatosítani, hogy milyen a légzésed az adott pillanatban (például szaggatottá és kapkodóvá válik, amikor stresszhelyzetben vagy), mindig ott a lehetőséged, hogy meghalld az üzenetét. Mert így fogsz tudni tudatosan válaszolni az adott helyzetben, és megadni magadnak azt, amire éppen szükséged van.
Azzal, hogy ítélkezés nélkül együtt vagy a légzéseddel a jelen pillanatban, az elmédet arra tanítod, hogy nem kell feltétlenül mindennek azonnal nekiesni, megváltoztatni és megjavítani. Lehetőséget adsz magadnak, hogy észrevedd a dolgokat úgy, ahogy vannak. Hogy valóban meglásd azt, ami ott van benned és körülötted. Akkor is, ha nem tökéletes.
Ha pedig még közelebbről megismerkednél a tudatos jelenléttel, akkor várlak szeretettel az ingyenes mindfulness gyakorló estéken, ahol kéthetente szerdánként csoportban meditálunk és kapcsolódunk egymással.
Ha üzeneted érkezik, úgy érzed, azonnal el kell olvasnod és muszáj rögtön válaszolnod is rá?
Fél szemmel mindig a telefonod kijelzőjét figyeled (még evés vagy beszélgetés közben is), hogy jött-e új értesítésed?
Naponta többször is azon kapod magad, hogy a social media appokat görgeted, de már magad sem tudod, hogyan keveredtél oda?
Nehezen mondasz nemet és úgy érzed, minden programon és eseményen ott kell lenned?
Ha ezekre kérdésekre igennel válaszoltál, akkor valószínűleg érdemes többször tudatos szünetet tartanod, és minőségi időt töltened magaddal, kiszakadva egy kicsit a mókuskerékből.
A szinte folyamatos online jelenlét ugyanis nem használ a mentális egészségünknek. Talán te is tapasztaltad már magadon a FOMO (Fear of missing out) jeleit, vagyis azt az érzést, hogy ha valahol nem vagy ott, akkor biztosan kimaradsz valamiből és lemaradsz valami fontosról. Ez könnyen extra stresszt és szorongást hozhat az amúgy sem kihívásoktól mentes mindennapokba.
Ráadásul a közösségi média oldalakról és a különböző internetes felületekről elképesztő mennyiségű inger árad felénk. Emiatt sokkal könnyebben túlterhelődik az idegrendszerünk, ami hosszú távon nem tesz jót a mentális jóllétünknek. A digitális függőségekről nem lehet csettintésre lemondani, természetes, hogy nem megy egyik napról a másikra.
A JOMO (Joy of Missing Out), azaz a tudatos kimaradás öröme azt jelenti: tudatosan kiélvezni azt, ami éppen történik, és elengedni az aggódást amiatt, hogy közben miről maradhatunk le. Vagyis tudatosan visszatérni a jelen pillanatba, értékelni és megélni azt, amit itt és most csinálunk ahelyett, hogy folyton arra vágynánk, hogy valahol máshol legyünk, ezzel elszalasztva életünk fontos pillanatait.
Kipróbálnád? Elkezdheted akár most azonnal, kicsiben. Ehhez adok néhány tippet ebben a blogbejegyzésben, hogy már ma tehess önmagadért és végre igazán jelen lehess az életedben.
Hogyan kezdheted el gyakorolni a JOMO-t?
1. Mobilozz tudatosan
Amikor a kezedbe veszed a telefonodat, tedd ezt tudatosan. Ha például pittyeg a telefon, mert üzeneted jött, tarts egy félperces tudatos szünetet, mielőtt megnyitnád.
Végezhetsz egy rövid mindfulness gyakorlatot, vagy egyszerűen vehetsz néhány mély lélegzetet tudatos jelenlétben, mielőtt engedelmeskednél a késztetésnek, hogy feloldd a képernyőzárat.
Segíthet az is, ha a telefon fizikailag nincs mindig a kezed ügyében, hanem egy másik szobában hagyod vagy beteszed a fiókba. Így kevésbé fogsz késztetést érezni arra, hogy folyton rápillants és emiatt kizökkenj abból, amit éppen csinálsz.
Ezzel fokozatosan arra tanítod az agyad, hogy nem kell mindig azonnal reagálni, amikor megjelenik benned ez a késztetés. Tudod, a nyugalomért cserébe. 🙂
2. Tarts rövid szüneteket
Iktass be tudatosan offline szüneteket a napodba, amikor telefon- és kütyümentesen elmerülsz a jelen pillanatban. Például tedd félre a telefont, amikor eszel, és minden érzékszerveddel élvezd az ételt.
3. Gyakorold a tudatos jelenlétet
A mindfulness, azaz a tudatos jelenlét segít, hogy vissza tudj térni a jelen pillanatba, bárhol is vagy éppen gondolatban. Érdemes naponta többször is időt szánni rá, akár csak pár percet, hogy megfigyeled: hol vagyok most? Oké, testben itt vagyok. De fejben is? Ha szeretnéd elkezdeni a gyakorlást, csatlakozz hozzánk az ingyenes Mindful estékre kéthetente szerdánként 19 órától. Az eseményre itt tudsz regisztrálni.
4. Éljen a monotasking
A felgyorsult világban a multitasking az egyik legbecsapósabb dolog. Az agyunk ugyanis nem tud egyszerre több dologra tartósan figyelni. Ami ilyenkor valójában történik, az az, hogy az agyunk villámgyorsan váltogatja a fókuszt az éppen végzett tevékenységek között. Így viszont mindig lesznek olyan pillanatok, amik “kiesnek”, vagyis a figyelmünk nincs ott 100%-osan. Ráadásul ez iszonyú kimerítő az agyunknak hosszabb távon.
Amikor csak teheted, iktass be a napodba monotasking tevékenységeket is, amikor csak egyetlen dolgot csinálsz egyszerre, de azt teljes figyelemmel teszed. Merülj el az adott tevékenységben, és figyeld meg, milyen hatása van rád, hogy csak egyetlen dologra helyezed a fókuszodat.
5. A nemet mondás varázsereje
Mielőtt automatikusan igent mondanál a következő programra is, hagyj magadnak egy kis időt, és tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:
Mit ad nekem, ha elmegyek? Mit tesz hozzá az életemhez? Valóban szeretnék ott lenni vagy csak azt érzem, hogy egyszerűen muszáj ott lennem? Tényleg ez az, amire most igazán szükségem van?
A JOMO arról is szól, hogy amikor csak teheted, időt szakítasz arra, hogy minőségi időt töltsd önmagaddal. Valódi jelenlétben. Nagyokat sétálva kint a természetben, bekuckózva egy jó könyvvel, elmerülve a kedvenc hobbidban.
Észrevenni a jelen pillanatot és minden érzékszerveddel elmerülni benne.
Boldogan kimaradni valamiből, hogy elkezdd újra felfedezni azt, amit itt és most van. Nyitottan és kíváncsian. Önmagadért.
Vannak, akik számára az önelfogadás nem minden helyzetben jön magától. Ha időnként veled is előfordul, hogy indokolatlanul szigorú vagy magadhoz, mert nehezen viseled a kudarcokat vagy félsz attól, hogy mi lesz, ha hibázol vagy rossz döntést hozol, akkor ez a blogposzt neked szól.
Ha valamivel nem vagy elégedett az életeddel, vagy saját magaddal kapcsolatban, nehézséget okozhat, hogy elfogadd magad „így is”. Pedig lehet, hogy már elmozdultál valamilyen irányba, de még nem érkeztél meg oda, ahol lenni szeretnél, és ebben a furcsa köztes állapotban nem érzed igazán komfortosan magad, kihívást jelent számodra a teljes önelfogadás.
Feltételek börtönében
Az érdekes az, hogy sokan egészen konkrét feltételekhez kötjük azt, hogy teljes elfogadással viszonyuljunk önmagunkhoz: majd, ha végzek mindennel, amit mára beterveztem, majd, ha lefogyok 10 kilót, majd, ha férjhez megyek, majd, ha megkapom azt az állást, … Ha te is állítottál már magad elé ilyen feltételeket, akkor tudod, miről beszélek. Ilyenkor az önelfogadást valamilyen vágyott jövőbeli állapot eléréséhez kötjük (legyen az egészen közeli vagy jóval távolabbi időpontban), és ehhez az elképzelt ideális állapothoz hasonlítjuk a mostani önmagunkat. Úgy gondolkodunk, hogy az önelfogadás majd jön magától, havégre teljesítettük a saját magunk által szabott feltételt.
Itt és most
Csakhogy az önelfogadás nem olyasmi, ami majd egyszer bekövetkezik a jövőben, ha az általunk elvárt feltételek teljesülnek. Az önelfogadás mindig a jelenben létezik, itt és most. Ebben a pillanatban. Azt jelenti, elfogadod azt, ahogy és amilyen most, ebben a pillanatban vagy. Elfogadod magad feltételek nélkül, nem számít, hogy hol tartasz az utadon. Elfogadod magad úgy, ahogy vagy és ítélkezésmentesen, szeretettel tekintesz önmagadra, bármi történjen is, bárhogyan alakulnak is a dolgok. Elfogadod magad akkor is, ha nem sikerül minden feladattal végezned, akkor is, ha még mindig van rajtad 8 kiló plusz, akkor is, ha még keresed az igazit, és akkor is, ha mégsem te kapod meg azt az állást. Elfogadod magad a hibákkal, a tökéletlenségekkel, a kudarcokkal együtt, úgy, ahogy vagy.
Egy egyszerű gyakorlat, amit bármikor kipróbálhatsz
Most egy pillanatra hunyd le a szemed, vegyél néhány mély levegőt, és kezdj el befelé figyelni. Képzeld el, hogy teljes elfogadással, mindenféle ítélkezés és elvárás nélkül, szeretettel viszonyulsz önmagadhoz.Milyen érzés? Hol jelenik meg a testedben? Társul hozzá valamilyen kép is? Vagy esetleg beugrik valamilyen szín, hang vagy illat? Milyen érzés a teljes önelfogadás állapotában lenni? Időzz el egy kicsit ebben az állapotban, tölts el itt néhány percet (ha jól esik, és van időd, akár többet is) és raktározd el magadban azt, amit most érzel. Kinyithatod a szemed.
Hogyan változna az életed, ha mostantól ez így maradna? Ha ez az érzés ott maradna veled, puha takaróként ölelve körül? Próbáld ki egy napra, hogy bármi történjen is, nem ítélkezel és nem teszed feltételektől függővé azt, hogy elfogadd magad. Erre a napra fordulj teljes elfogadással önmagad felé. Akkor is, ha nem sikerül mindent kipipálnod a teendőlistádról, amit aznapra terveztél. Akkor is, ha negatív érzések kavarognak benned. Akkor is, ha nem nyújtottál maximális teljesítményt. Akkor is, ha valamiben ma kudarcot vallottál. Csendes megfigyelőként szemléld magad kívülről és figyeld, milyen belső párbeszédek zajlanak benned. Akár le is írhatod a gondolataidat a nap során, hogy lásd, mi okozott kihívást és mi az, ami könnyen ment.
Ha bármikor azon kapod magad, hogy elindul a negatív belső párbeszéd és jönnek a „majd akkor, ha” kezdetű gondolatok, hunyd le a szemed, és próbáld meg felidézni azokat az érzéseket, amiket a teljes önelfogadás állapotában éltél meg. Tudatosítsd magadban, hogy a döntés mindig a te kezedben van: bármelyik pillanatban visszatérhetsz ehhez az állapothoz, a feltétel nélküli önelfogadás tiszta érzéséhez. Olyan ez, mint egy biztonsági háló, ami mindig ott van alattad és nem engedi, hogy lezuhanj, bármi történjen is. De ezt a hálót csak te alakíthatod ki és erősítheted meg saját magadnak.
Ha úgy érzed, van még dolgod az önelfogadással, erősítsd ezt a hálót napról napra azzal, hogy felidézed, milyen érzés a teljes önelfogadás állapotában lenni. Térj vissza gondolatban ehhez az érzéshez minden alkalommal, amikor a belső kritikusod hangja felerősödik és figyeld, hogy milyen változásokat hoz az életedbe!
2020 más volt, mint a többi év. 2020 jött, és feltartott középső ujjal jól beintett. Félresöpörte a terveket, átalakította a célokat, sokak lába alól pedig teljesen kihúzta a talajt. Szinte semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük, év végére már szinte természetessé vált, hogy mindent újra kell gondolni. Megszoktuk, hogy nem tervezünk nagy dolgokat vagy túlzottan előre, mert ki tudja, mi lesz.
Sokan megváltást remélnek az újévtől, és abban bíznak, idén majd minden más lesz, ha magunk mögött tudtuk a nehézségeket és hatalmas lelkesedéssel vetik bele magukat a célkitűzésbe és a tervezésbe. Mások jóval óvatosabban fognak hozzá az évtervezéshez, és vannak akik teljesen kiábrándultak belőle. Én azt hiszem, az utóbbi két tábor között vagyok valahol. Nem mondanám, hogy teljesen elment a kedvem az évtervezéstől, de úgy éreztem, mindenképpen újra kell gondolnom, hogyan csinálom, hogy ne egy plusz teher legyen rajtam, hanem támogassa az előrehaladásomat.
Ha nem megy, ne erőltessük?
Úgyhogy karácsony után, amikor leültem kitölteni a YearCompass füzetet, én is elgondolkoztam. Kell egyáltalán konkrét célokat kitűzni és ehhez tervezni? Érdemes? Mennyire előre lehet? Mennyire részletesen? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kergették egymást a fejemben. Aztán, mire a füzet évtervező részéhez értem, azt éreztem, hogy van bennem egy erős ellenállás. Egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy belevágjak. Sokkal könnyebb feladat volt az évértékelés, levonni 2020 tanulságait, számba venni, hogy mi mindent adott nekem ez az év, aminek sokan annyira várták már a végét. De tervezni? Az most nem megy. Az egész év az újratervezésről szólt. Akkor meg minek? De tényleg.
Szóval ezekkel a gondolatokkal vágtam (volna) bele az évtervezésbe. Nem erőltettem. A tervezést, az újévi fogadalmakat, a célkitűzést. Aztán, ahogy teltek a napok, picit átgondoltam ezt az egészet és feltettem magamnak néhány kérdést:
Mit ad nekem a tervezés és a célkitűzés? Mit tesz hozzá az életemhez?
Mit várok egészen pontosan tőlük?
Miben segítenek?
Szépen sorban elkezdtem megválaszolni ezeket a kérdéseket, és rájöttem: annyira tervezek előre és olyan részletességgel, ahogy nekem jólesik. Azzal a megközelítéssel, hogy tűzzek ki éves és negyedéves célokat, aztán ezeket bontsam le havi meg heti célokra, most nem tudok azonosulni.
Úgyhogy újragondolva az évtervezés fogalmát, erre jutottam:
Az év eleji célkitűzés abban segít, hogy lássam, mi az a távlati cél, ami felé haladok. A tervezés pedig meghatározza azokat az irányvonalakat, amik mentén haladni szeretnék. Nem kell, hogy ezek túl szigorúak legyenek, de kellenek a keretek, hogy a napjaim, heteim ne csússzanak szét. Ismerem magam, hajlamos vagyok elveszni a részletekben, ezért fontos, hogy lássam a nagyobb képet is.
Az évtervezés segít kijelölni a fókuszt, hogy minek szeretnék nagyobb figyelmet adni ebben az évben, mit szeretnék elengedni, milyen mintákon, szokásokon szeretnék változtatni, mi az, amit másképp szeretnék csinálni.
Semmiképpen nem szeretném, hogy a kitűzött céljaim a saját rejtett túlzott elvárásaimként nehezedjenek rám, ezért fontos számomra, hogy a „HOGYAN” és a „MIKOR” rugalmas legyen. Nincsenek kőbe vésett határidők és dátumok, ahogy nincs merev elvárás a hogyan-t illetően sem. Így, ha szükséges, bármit újra tudok tervezni vagy akár el tudok engedni. Sőt, akár már a tervezéskor több alternatívában gondolkodhatok és számba vehetem a lehetőségeimet arra az esetre is, ha az „A” terv nem megvalósítható.
Ezt viszem magammal 2020-ból
2020-ban átalakultak a prioritásaim. A célok hajszolása helyett sokkal fontosabb lett számomra az, hogy milyen minőségben telnek a napjaim, mennyire tudok valóban jelen lenni a saját életemben ahelyett, hogy rohannék a céljaim megvalósítása felé és azon görcsölnék, hogy úristen, mi lesz, ha valami mégsem valósul meg.
A tudatos jelenlét, a pillanat megélése sokkal nagyobb szerepet kapott 2020-ban, és ez így lesz idén is. Ha egy dolgot kellene kiemelnem, amire 2020 megtanított, akkor az az, hogy legyek hálás azért, amim van és ne arra koncentráljak, hogy mi mindent nem lehet a körülmények miatt, vagy hogy mennyi minden hiányzik, hanem arra, ami már most is megvan az életemben.
2020-ban megtanultam priorizálni, előtérbe helyezni a pihenésemet. Megtanultam nemet mondani és elengedni. Felértékelődtek az emberi kapcsolataim, sokkal jobban megbecsülöm azokat az embereket, akikre mindig számíthatok, bármi történjen is. Megtanultam türelmes és megértő lenni önmagammal és elfogadni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Rugalmasságot tanultam és erősödött a saját magamba vetett hitem. Rájöttem, hogy képes vagyok meglátni a lehetőséget akkor is, amikor nehézségekkel és nem várt kihívásokkal kell szembenéznem. Hálás vagyok, hogy az apró dolgoknak is tudok örülni, 2020-ban ez rengeteget segített egyensúlyban maradni.
Azt hiszem, hogy a tavalyi év egyik nagy tanulsága az volt számomra, hogy ha van küldetésem, távlati céljaim és hitem önmagamban, akkor nem számít, hogy mennyire tervezek előre: egy hétre, hónapra vagy akár egy évre. Akkor is megtalálom majd az utat, az én utamat. Mert a belső motivációm mindig visz előre. Akkor is, ha a körülmények megnehezítik azt, hogy a tervek szerint haladjak.
Tervezés – újragondolva
Ezért idén egészen máshogy csinálom az évtervezést. Nagyobb hangsúlyt kap az, hogy hogyan szeretném érezni magam, mint az, hogy mi mindent szeretnék megvalósítani. Fontosabb lesz az, hogy valóban jelen legyek a mindennapjaimban, mint hogy még egy dolgot kipipálhassak a teendőlistámról.
A tervezést, célokat sem engedem el, de jóval lazábban fogom őket kezelni, mint a korábbi években, teret adva a változás, változtatás lehetőségének és az újratervezésnek (ami már egészen jól megy 😀).
Én abban hiszek, hogy a belső motivációnk, a miértünk és a gondolkodásmódunk határozza meg, hogy elérjük-e a céljainkat. Van az az angol közmondás, hogy „Where there’s a will, there’s a way”. Szabad fordításban ez nagyjából annyit tesz, hogy ha nagyon akarsz valamit, akkor megtalálod a módját, hogy megvalósítsd. A tervezés sokat segíthet, hiszen egy olyan eszköz, ami közelebb vihet a célodhoz, ha okosan használod. De ha úgy érzed, gúzsba köt és megbénít, akkor érdemes egy kicsit újragondolni és átkeretezni a tervezés fogalmát a fenti kérdések alapján, hogy a tervezés valóban a támogatód legyen, ne pedig az ellenséged.
A poszt lezárásaként pedig itt hagyok néhány gondolatindító kérdést, amiket feltehetsz magadnak, ha újragondolnád az évtervezést:
Hogyan szeretnéd érezni magad 2021-ben? Mi tehetsz azért, hogy gyakrabban érezhesd így magad?
Mi az, amit az előző évből megtanultál és segít majd az idei évben is irányban maradni?
Mik azok a dolgok, amik nagyobb hangsúlyt kapnak majd 2021-ben az életedben?
Mi az, amiből többet szeretnél idén? Mi az, amiből kevesebbet vagy amit akár teljesen el szeretnél engedni?
Vannak olyan életterületek, ahol változtatni szeretnél? Melyek ezek? Mit szeretnél pontosan, hogy másképp legyen?
Miből fogsz tudni erőt meríteni, ha nehéz időszakon mégy majd keresztül?
Mi/ki jelenti majd számodra a stabilitást ebben az évben?
Mit tanácsolnál magadnak 2021-re?
Hogyan tudsz saját magadnak a legnagyobb támogatás lenni ebben az évben?
A folyamatos pörgés és az eszeveszett (munka)tempó olyannyira az életünk részévé vált, hogy sokunknak szinte természetes is. Nincs megállás, kimerülésig hajtjuk magunkat, mindennapjainkat a cselekvési kényszer bűvöletében éljük, ami viszont könnyen kiégéshez vezethet még akkor is, ha olyasmivel foglalkozunk, amit egyébként élvezünk.
Megszoktuk, hogy túlterheltek, frusztráltak és stresszesek vagyunk, mégsem tudunk kilépni az állandó cselekvés mókuskerekéből, és szentül meg vagyunk győződve arról, hogy csak így érhetünk el eredményeket. A görcsös teljesíteni akarás közepette szinte törvényszerű, hogy túlvállaljuk magunkat, és elképesztő mennyiségű feladatot próbálunk egyetlen napba belepasszírozni. Érezzük, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok, az eredmény pedig még több stressz, szorongás és szűnni nem akaró nyomás.
De hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből?
Steven D’Souza és Diana Renner: A nemcselekvés – Hogyan legyünk eredményesek kevesebb erőfeszítéssel? című könyve pontosan a fent vázolt jelenségre kínál nézőpontokat. Szándékosan nem megoldást írtam, mert a szerzők nem akarnak semmilyen stratégiát vagy módszert ránk erőltetni. Egyszerűen csak rámutatnak, hogy a céljainkhoz nem csak egyetlen út vezethet. Könyvükben olyan nézőpontokat kínálnak, amelyek tökéletes gondolatindítóként működnek és akaratlanul is önreflexióra késztetik az embert. Olvasás közben egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a saját életünkön merengünk: valóban elvezet-e a céljainkhoz a folyamatos cselekvés, egyáltalán fenntartható-e mindez hosszabb távon és milyen következményekkel jár, ha nem változtatunk?
A szerzőpáros a könyv első fejezetében bevezeti a nemcselekvés fogalmát. A szó hallatán a legtöbben valószínűleg a tétlenségre és a semmittevésre asszociálnak és kvázi az elpazarolt idő szinonimájaként tekintenek rá. A szerzők azonban átkeretezik a fogalmat, ugyanis az általuk definiált nemcselekvés nem egyenlő az inaktivitással vagy a passzivitással. A nemcselekvés az ő olvasatukban valójában aktív nemcselekvést takar: természetes áramlást, jelenlétet, befelé figyelést.
A szerzők értelmezése szerint a nemcselekvés az a folyamat, amikor összhangba kerülünk a minket körülvevő világ természetes energiáival és áramlásával. Ehhez azonbanel kell engednünk a saját kis megszokott világunkat és az ismerős, biztonságérzetet jelentő, de nem kevésbé korlátozó, belénk rögzült cselekvési kényszert. A nemcselekvés tulajdonképpen annyit jelent, hogy a határaink kitolásával tudatosan nyitunk új nézőpontok felé, és elfogadjuk, hogy a céljaink elérése nem feltétlenül csak az állandó kontroll, a folyamatos erőlködés és küzdelem révén lehetséges.
A nemcselekvés filozófiája a végeredmény helyett a folyamatra fókuszál, vagyis arra, hogy ne csak végigrohanjunk a célunkhoz vezető úton, hanem ténylegesen legyünk jelen, hogy élvezni is tudjuk a folyamatot. A nemcselekvés lehetővé teszi, hogy lassítsunk a tempón, jobban odafigyeljünk a testünk jelzéseire, meghalljuk saját belső hangunkat, harmóniába kerüljünk önmagunkkal és a környezetünkkel, felszínre hozzuk a kreativitásunkat, és korábban nem látott összefüggéseket is észrevegyünk.
Természetesen a könyv olvasása nem fogja egy csapásra megoldani a túlterheltség problémáját. Nyújt viszont olyan nézőpontokat, amelyek segítségünkre lehetnek abban, hogy ne csak egyetlen megoldást lássunk a helyzetre, hanem sokféle alternatívát, amelyek nem feltétlenül zárják ki egymást, hanem épp ellenkezőleg: megmutatják, hogy a hagyományos értelemben vett cselekvésen kívül is mennyi mindent tehetünk azért, hogy újra megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben. Pontosan erről szól a nemcselekvés: új horizontokat nyitni, és olyan oldalról is szemlélni dolgokat, ahogyan eddig sosem tettük.
Steven D’Souza, Diana Renner: A nemcselekvés – Hogyan legyünk eredményesek kevesebb erőfeszítéssel? HVG Könyvek, Budapest, 2018
„Az önszeretet gyakorlása azt jelenti, hogy megtanulunk bízni önmagunkban, tisztelettel lenni önmagunk iránt, és gyengéden, kedvesen viszonyulni önmagunkhoz.” – Brené Brown
Elgondolkodtató, hogy mennyire egyszerű kimondani, hogy legyünk kedvesebbek önmagunkkal, sokszor mégis milyen nehéz megvalósítani.
Legtöbbször ugyanis saját magunkkal sokkal keményebbek vagyunk, mint másokkal. Sőt, gyakran előfordul, hogy úgy beszélünk önmagunkkal, ahogy másokkal sohasem tennénk. Főleg azokkal nem, akiket szeretünk.
Ha fáradtak, kimerültek vagy feszültek vagyunk, az agyunk átkapcsol automata üzemmódra, és szinte észre sem vesszük, hogy mi zajlik a fejünkben. Pedig ilyenkor már fut a negatív belső monológ, megszólal a belső kritikusunk és ilyeneket duruzsol a fülünkbe:
„Hogy lehettem ilyen hülye?”, „Nekem semmi sem sikerül”, „Nem csoda, hogy engem senki sem szeret”, „Nem hiszem el, hogy még erre sem vagyok képes!”
Az első lépés ahhoz, hogy nyakon csípd a negatív belső monológot, a saját gondolataid figyelése. Már önmagában ennek óriási hatása lehet arra, hogy hogyan viszonyulsz saját magadhoz, mennyire tudod elfogadni saját magadat és gyakorolni az önszeretet.
Figyeld meg magad, és ha azt veszed észre, hogy elindul a negatív belső monológ, állj meg egy pillanatra, és tedd fel magadnak a kérdést: Beszélnél így olyan valakivel, akit szeretsz? Mennyire vagy magaddal megértő, ha valami rossz dolog történik, hibát követsz el vagy kudarcot vallasz valamiben? Ha egy szeretett személlyel történne ilyesmi, akkor is lehülyéznéd, becsmérelnéd és kritizálnád?
Ezzel az átkeretezéssel képes leszel kívülről szemlélni saját magadat, így kiléphetsz a negatív belső párbeszéd gondolati spiráljából és idővel pozitív gondolatokkal helyettesítheted a negatívakat.
A negatív belső párbeszéd átalakítása az önszeretet egyik fontos lépése, de az önszeretet sok más módon is gyakorolhatjuk:
az önismeret elmélyítése által
azáltal, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, a hibáinkkal és a tökéletlenségeinkkel együtt
öngondoskodással
azzal, hogy őszinték vagyunk saját magunkhoz és türelmesek vagyunk magunkkal
Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Az „ELFOGADÁS” gombra kattintva Ön hozzájárul az összes cookie használatához.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
