A folyamatos pörgés és az eszeveszett (munka)tempó olyannyira az életünk részévé vált, hogy sokunknak szinte természetes is. Nincs megállás, kimerülésig hajtjuk magunkat, mindennapjainkat a cselekvési kényszer bűvöletében éljük, ami viszont könnyen kiégéshez vezethet még akkor is, ha olyasmivel foglalkozunk, amit egyébként élvezünk.
Megszoktuk, hogy túlterheltek, frusztráltak és stresszesek vagyunk, mégsem tudunk kilépni az állandó cselekvés mókuskerekéből, és szentül meg vagyunk győződve arról, hogy csak így érhetünk el eredményeket. A görcsös teljesíteni akarás közepette szinte törvényszerű, hogy túlvállaljuk magunkat, és elképesztő mennyiségű feladatot próbálunk egyetlen napba belepasszírozni. Érezzük, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok, az eredmény pedig még több stressz, szorongás és szűnni nem akaró nyomás.
De hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből?
Steven D’Souza és Diana Renner: A nemcselekvés – Hogyan legyünk eredményesek kevesebb erőfeszítéssel? című könyve pontosan a fent vázolt jelenségre kínál nézőpontokat. Szándékosan nem megoldást írtam, mert a szerzők nem akarnak semmilyen stratégiát vagy módszert ránk erőltetni. Egyszerűen csak rámutatnak, hogy a céljainkhoz nem csak egyetlen út vezethet. Könyvükben olyan nézőpontokat kínálnak, amelyek tökéletes gondolatindítóként működnek és akaratlanul is önreflexióra késztetik az embert. Olvasás közben egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a saját életünkön merengünk: valóban elvezet-e a céljainkhoz a folyamatos cselekvés, egyáltalán fenntartható-e mindez hosszabb távon és milyen következményekkel jár, ha nem változtatunk?
A szerzőpáros a könyv első fejezetében bevezeti a nemcselekvés fogalmát. A szó hallatán a legtöbben valószínűleg a tétlenségre és a semmittevésre asszociálnak és kvázi az elpazarolt idő szinonimájaként tekintenek rá. A szerzők azonban átkeretezik a fogalmat, ugyanis az általuk definiált nemcselekvés nem egyenlő az inaktivitással vagy a passzivitással. A nemcselekvés az ő olvasatukban valójában aktív nemcselekvést takar: természetes áramlást, jelenlétet, befelé figyelést.
A szerzők értelmezése szerint a nemcselekvés az a folyamat, amikor összhangba kerülünk a minket körülvevő világ természetes energiáival és áramlásával. Ehhez azonban el kell engednünk a saját kis megszokott világunkat és az ismerős, biztonságérzetet jelentő, de nem kevésbé korlátozó, belénk rögzült cselekvési kényszert. A nemcselekvés tulajdonképpen annyit jelent, hogy a határaink kitolásával tudatosan nyitunk új nézőpontok felé, és elfogadjuk, hogy a céljaink elérése nem feltétlenül csak az állandó kontroll, a folyamatos erőlködés és küzdelem révén lehetséges.
A nemcselekvés filozófiája a végeredmény helyett a folyamatra fókuszál, vagyis arra, hogy ne csak végigrohanjunk a célunkhoz vezető úton, hanem ténylegesen legyünk jelen, hogy élvezni is tudjuk a folyamatot. A nemcselekvés lehetővé teszi, hogy lassítsunk a tempón, jobban odafigyeljünk a testünk jelzéseire, meghalljuk saját belső hangunkat, harmóniába kerüljünk önmagunkkal és a környezetünkkel, felszínre hozzuk a kreativitásunkat, és korábban nem látott összefüggéseket is észrevegyünk.
Természetesen a könyv olvasása nem fogja egy csapásra megoldani a túlterheltség problémáját. Nyújt viszont olyan nézőpontokat, amelyek segítségünkre lehetnek abban, hogy ne csak egyetlen megoldást lássunk a helyzetre, hanem sokféle alternatívát, amelyek nem feltétlenül zárják ki egymást, hanem épp ellenkezőleg: megmutatják, hogy a hagyományos értelemben vett cselekvésen kívül is mennyi mindent tehetünk azért, hogy újra megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben. Pontosan erről szól a nemcselekvés: új horizontokat nyitni, és olyan oldalról is szemlélni dolgokat, ahogyan eddig sosem tettük.
Steven D’Souza, Diana Renner: A nemcselekvés – Hogyan legyünk eredményesek kevesebb erőfeszítéssel? HVG Könyvek, Budapest, 2018