Tudatos jelenlét és önelfogadás

Tudatos jelenlét és önelfogadás

Vannak, akik számára az önelfogadás nem minden helyzetben jön magától. Ha időnként veled is előfordul, hogy indokolatlanul szigorú vagy magadhoz, mert nehezen viseled a kudarcokat vagy félsz attól, hogy mi lesz, ha hibázol vagy rossz döntést hozol, akkor ez a blogposzt neked szól. 

Ha valamivel nem vagy elégedett az életeddel, vagy saját magaddal kapcsolatban, nehézséget okozhat, hogy elfogadd magad „így is”. Pedig lehet, hogy már elmozdultál valamilyen irányba, de még nem érkeztél meg oda, ahol lenni szeretnél, és ebben a furcsa köztes állapotban nem érzed igazán komfortosan magad, kihívást jelent számodra a teljes önelfogadás.  

Feltételek börtönében

Az érdekes az, hogy sokan egészen konkrét feltételekhez kötjük azt, hogy teljes elfogadással viszonyuljunk önmagunkhoz: majd, ha végzek mindennel, amit mára beterveztem, majd, ha lefogyok 10 kilót, majd, ha férjhez megyek, majd, ha megkapom azt az állást, … Ha te is állítottál már magad elé ilyen feltételeket, akkor tudod, miről beszélek. Ilyenkor az önelfogadást valamilyen vágyott jövőbeli állapot eléréséhez kötjük (legyen az egészen közeli vagy jóval távolabbi időpontban), és ehhez az elképzelt ideális állapothoz hasonlítjuk a mostani önmagunkat. Úgy gondolkodunk, hogy az önelfogadás majd jön magától, ha végre teljesítettük a saját magunk által szabott feltételt. 

Itt és most

Csakhogy az önelfogadás nem olyasmi, ami majd egyszer bekövetkezik a jövőben, ha az általunk elvárt feltételek teljesülnek. Az önelfogadás mindig a jelenben létezik, itt és most. Ebben a pillanatban. Azt jelenti, elfogadod azt, ahogy és amilyen most, ebben a pillanatban vagy. Elfogadod magad feltételek nélkül, nem számít, hogy hol tartasz az utadon. Elfogadod magad úgy, ahogy vagy és ítélkezésmentesen, szeretettel tekintesz önmagadra, bármi történjen is, bárhogyan alakulnak is a dolgok. Elfogadod magad akkor is, ha nem sikerül minden feladattal végezned, akkor is, ha még mindig van rajtad 8 kiló plusz, akkor is, ha még keresed az igazit, és akkor is, ha mégsem te kapod meg azt az állást. Elfogadod magad a hibákkal, a tökéletlenségekkel, a kudarcokkal együtt, úgy, ahogy vagy.  

Egy egyszerű gyakorlat, amit bármikor kipróbálhatsz

Most egy pillanatra hunyd le a szemed, vegyél néhány mély levegőt, és kezdj el befelé figyelni. Képzeld el, hogy teljes elfogadással, mindenféle ítélkezés és elvárás nélkül, szeretettel viszonyulsz önmagadhoz. Milyen érzés? Hol jelenik meg a testedben? Társul hozzá valamilyen kép is? Vagy esetleg beugrik valamilyen szín, hang vagy illat? Milyen érzés a teljes önelfogadás állapotában lenni? Időzz el egy kicsit ebben az állapotban, tölts el itt néhány percet (ha jól esik, és van időd, akár többet is) és raktározd el magadban azt, amit most érzel. Kinyithatod a szemed.  

Hogyan változna az életed, ha mostantól ez így maradna? Ha ez az érzés ott maradna veled, puha takaróként ölelve körül? Próbáld ki egy napra, hogy bármi történjen is, nem ítélkezel és nem teszed feltételektől függővé azt, hogy elfogadd magad. Erre a napra fordulj teljes elfogadással önmagad felé. Akkor is, ha nem sikerül mindent kipipálnod a teendőlistádról, amit aznapra terveztél. Akkor is, ha negatív érzések kavarognak benned. Akkor is, ha nem nyújtottál maximális teljesítményt. Akkor is, ha valamiben ma kudarcot vallottál. Csendes megfigyelőként szemléld magad kívülről és figyeld, milyen belső párbeszédek zajlanak benned. Akár le is írhatod a gondolataidat a nap során, hogy lásd, mi okozott kihívást és mi az, ami könnyen ment.   

Ha bármikor azon kapod magad, hogy elindul a negatív belső párbeszéd és jönnek a „majd akkor, ha” kezdetű gondolatok, hunyd le a szemed, és próbáld meg felidézni azokat az érzéseket, amiket a teljes önelfogadás állapotában éltél meg. Tudatosítsd magadban, hogy a döntés mindig a te kezedben van: bármelyik pillanatban visszatérhetsz ehhez az állapothoz, a feltétel nélküli önelfogadás tiszta érzéséhez. Olyan ez, mint egy biztonsági háló, ami mindig ott van alattad és nem engedi, hogy lezuhanj, bármi történjen is. De ezt a hálót csak te alakíthatod ki és erősítheted meg saját magadnak. 

Ha úgy érzed, van még dolgod az önelfogadással, erősítsd ezt a hálót napról napra azzal, hogy felidézed, milyen érzés a teljes önelfogadás állapotában lenni. Térj vissza gondolatban ehhez az érzéshez minden alkalommal, amikor a belső kritikusod hangja felerősödik és figyeld, hogy milyen változásokat hoz az életedbe!

Megjelent az Újratervezés Magazin 4. számában

Évtervezés – újragondolva

Évtervezés – újragondolva

2020 más volt, mint a többi év. 2020 jött, és feltartott középső ujjal jól beintett. Félresöpörte a terveket, átalakította a célokat, sokak lába alól pedig teljesen kihúzta a talajt. Szinte semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük, év végére már szinte természetessé vált, hogy mindent újra kell gondolni. Megszoktuk, hogy nem tervezünk nagy dolgokat vagy túlzottan előre, mert ki tudja, mi lesz. 

Sokan megváltást remélnek az újévtől, és abban bíznak, idén majd minden más lesz, ha magunk mögött tudtuk a nehézségeket és hatalmas lelkesedéssel vetik bele magukat a célkitűzésbe és a tervezésbe. Mások jóval óvatosabban fognak hozzá az évtervezéshez, és vannak akik teljesen kiábrándultak belőle. Én azt hiszem, az utóbbi két tábor között vagyok valahol. Nem mondanám, hogy teljesen elment a kedvem az évtervezéstől, de úgy éreztem, mindenképpen újra kell gondolnom, hogyan csinálom, hogy ne egy plusz teher legyen rajtam, hanem támogassa az előrehaladásomat.

Ha nem megy, ne erőltessük? 

Úgyhogy karácsony után, amikor leültem kitölteni a YearCompass füzetet, én is elgondolkoztam. Kell egyáltalán konkrét célokat kitűzni és ehhez tervezni? Érdemes? Mennyire előre lehet? Mennyire részletesen? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kergették egymást a fejemben. Aztán, mire a füzet évtervező részéhez értem, azt éreztem, hogy van bennem egy erős ellenállás. Egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy belevágjak. Sokkal könnyebb feladat volt az évértékelés, levonni 2020 tanulságait, számba venni, hogy mi mindent adott nekem ez az év, aminek sokan annyira várták már a végét. De tervezni? Az most nem megy. Az egész év az újratervezésről szólt. Akkor meg minek? De tényleg. 

Szóval ezekkel a gondolatokkal vágtam (volna) bele az évtervezésbe. Nem erőltettem. A tervezést, az újévi fogadalmakat, a célkitűzést. Aztán, ahogy teltek a napok, picit átgondoltam ezt az egészet és feltettem magamnak néhány kérdést: 

  • Mit ad nekem a tervezés és a célkitűzés? Mit tesz hozzá az életemhez? 
  • Mit várok egészen pontosan tőlük?  
  • Miben segítenek?  

Szépen sorban elkezdtem megválaszolni ezeket a kérdéseket, és rájöttem: annyira tervezek előre és olyan részletességgel, ahogy nekem jólesik. Azzal a megközelítéssel, hogy tűzzek ki éves és negyedéves célokat, aztán ezeket bontsam le havi meg heti célokra, most nem tudok azonosulni.   

Úgyhogy újragondolva az évtervezés fogalmát, erre jutottam: 

  • Az év eleji célkitűzés abban segít, hogy lássam, mi az a távlati cél, ami felé haladok. A tervezés pedig meghatározza azokat az irányvonalakat, amik mentén haladni szeretnék. Nem kell, hogy ezek túl szigorúak legyenek, de kellenek a keretek, hogy a napjaim, heteim ne csússzanak szét. Ismerem magam, hajlamos vagyok elveszni a részletekben, ezért fontos, hogy lássam a nagyobb képet is.  
  • Az évtervezés segít kijelölni a fókuszt, hogy minek szeretnék nagyobb figyelmet adni ebben az évben, mit szeretnék elengedni, milyen mintákon, szokásokon szeretnék változtatni, mi az, amit másképp szeretnék csinálni.  
  • Semmiképpen nem szeretném, hogy a kitűzött céljaim a saját rejtett túlzott elvárásaimként nehezedjenek rám, ezért fontos számomra, hogy a „HOGYAN” és a „MIKOR” rugalmas legyen. Nincsenek kőbe vésett határidők és dátumok, ahogy nincs merev elvárás a hogyan-t illetően sem. Így, ha szükséges, bármit újra tudok tervezni vagy akár el tudok engedni. Sőt, akár már a tervezéskor több alternatívában gondolkodhatok és számba vehetem a lehetőségeimet arra az esetre is, ha az „A” terv nem megvalósítható. 
Ezt viszem magammal 2020-ból 

2020-ban átalakultak a prioritásaim. A célok hajszolása helyett sokkal fontosabb lett számomra az, hogy milyen minőségben telnek a napjaim, mennyire tudok valóban jelen lenni a saját életemben ahelyett, hogy rohannék a céljaim megvalósítása felé és azon görcsölnék, hogy úristen, mi lesz, ha valami mégsem valósul meg. 

A tudatos jelenlét, a pillanat megélése sokkal nagyobb szerepet kapott 2020-ban, és ez így lesz idén is. Ha egy dolgot kellene kiemelnem, amire 2020 megtanított, akkor az az, hogy legyek hálás azért, amim van és ne arra koncentráljak, hogy mi mindent nem lehet a körülmények miatt, vagy hogy mennyi minden hiányzik, hanem arra, ami már most is megvan az életemben. 

2020-ban megtanultam priorizálni, előtérbe helyezni a pihenésemet. Megtanultam nemet mondani és elengedni. Felértékelődtek az emberi kapcsolataim, sokkal jobban megbecsülöm azokat az embereket, akikre mindig számíthatok, bármi történjen is. Megtanultam türelmes és megértő lenni önmagammal és elfogadni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Rugalmasságot tanultam és erősödött a saját magamba vetett hitem. Rájöttem, hogy képes vagyok meglátni a lehetőséget akkor is, amikor nehézségekkel és nem várt kihívásokkal kell szembenéznem. Hálás vagyok, hogy az apró dolgoknak is tudok örülni, 2020-ban ez rengeteget segített egyensúlyban maradni.  

Azt hiszem, hogy a tavalyi év egyik nagy tanulsága az volt számomra, hogy ha van küldetésem, távlati céljaim és hitem önmagamban, akkor nem számít, hogy mennyire tervezek előre: egy hétre, hónapra vagy akár egy évre. Akkor is megtalálom majd az utat, az én utamat. Mert a belső motivációm mindig visz előre. Akkor is, ha a körülmények megnehezítik azt, hogy a tervek szerint haladjak.

Tervezés – újragondolva 

Ezért idén egészen máshogy csinálom az évtervezést. Nagyobb hangsúlyt kap az, hogy hogyan szeretném érezni magam, mint az, hogy mi mindent szeretnék megvalósítani. Fontosabb lesz az, hogy valóban jelen legyek a mindennapjaimban, mint hogy még egy dolgot kipipálhassak a teendőlistámról.  

A tervezést, célokat sem engedem el, de jóval lazábban fogom őket kezelni, mint a korábbi években, teret adva a változás, változtatás lehetőségének és az újratervezésnek (ami már egészen jól megy 😀).  

Én abban hiszek, hogy a belső motivációnk, a miértünk és a gondolkodásmódunk határozza meg, hogy elérjük-e a céljainkat. Van az az angol közmondás, hogy „Where there’s a will, there’s a way”. Szabad fordításban ez nagyjából annyit tesz, hogy ha nagyon akarsz valamit, akkor megtalálod a módját, hogy megvalósítsd. A tervezés sokat segíthet, hiszen egy olyan eszköz, ami közelebb vihet a célodhoz, ha okosan használod. De ha úgy érzed, gúzsba köt és megbénít, akkor érdemes egy kicsit újragondolni és átkeretezni a tervezés fogalmát a fenti kérdések alapján, hogy a tervezés valóban a támogatód legyen, ne pedig az ellenséged.  

A poszt lezárásaként pedig itt hagyok néhány gondolatindító kérdést, amiket feltehetsz magadnak, ha újragondolnád az évtervezést:

  • Hogyan szeretnéd érezni magad 2021-ben? Mi tehetsz azért, hogy gyakrabban érezhesd így magad? 
  • Mi az, amit az előző évből megtanultál és segít majd az idei évben is irányban maradni? 
  • Mik azok a dolgok, amik nagyobb hangsúlyt kapnak majd 2021-ben az életedben? 
  • Mi az, amiből többet szeretnél idén? Mi az, amiből kevesebbet vagy amit akár teljesen el szeretnél engedni? 
  • Vannak olyan életterületek, ahol változtatni szeretnél? Melyek ezek? Mit szeretnél pontosan, hogy másképp legyen? 
  • Miből fogsz tudni erőt meríteni, ha nehéz időszakon mégy majd keresztül? 
  • Mi/ki jelenti majd számodra a stabilitást ebben az évben? 
  • Mit tanácsolnál magadnak 2021-re? 
  • Hogyan tudsz saját magadnak a legnagyobb támogatás lenni ebben az évben?