Ajánló Edith Eva Eger „A döntés” című könyvéhez
„A pokolban táncolni” – egyes fordítások ezt a címet adják Dr. Edith Eva Eger magyarul „A döntés” néven megjelent könyvének, amelyet én már egészen biztosan felvettem az „erősen ajánlott irodalom” listámra.
Őszinte leszek. Elterveztem, hogy könyvajánlót fogok írni Edith Eva Eger – A döntés című könyvéhez. De amikor az utolsó oldalhoz értem, azt éreztem, nem fogom tudni megírni. Úgy éreztem, egyszerűen lehetetlen szavakba önteni azt a hihetetlen mennyiségű érzelmet, amit megéltem a könyv olvasása közben. Hogyan fogalmazhatnám meg mindazt, amit adott nekem A döntés? Aztán eszembe jutott, hogy dr. Eger 89 évesen határozta el, hogy megírja ezt a könyvet és megosztja a világgal mindazt, amin keresztül ment, azzal a céllal, hogy segítsen másoknak, hogy újra szabaddá váljanak és teljes életet élhessenek, megszabadulva múltjuk és az átélt traumák béklyóitól. Gyönyörű és egyben csodálatra méltó küldetés. Én pedig csak azt kívánom, jussanak el minél több emberhez Edith Eva Eger inspiráló és erőt adó gondolatai.
Haláltáborok
Dr. Eger története mélyen megrendítő: a magyar származású lányt 16 évesen hurcolták el kassai otthonából Auschwitzba a szüleivel és legidősebb nővérével, Magdával együtt. Az édesapát azonnal elválasztják a család többi tagjától, majd alig valamivel később Edith és Magda végignézi, ahogyan édesanyjukat dr. Josef Mengele, a hírhedt náci orvos a biztos halálba küldi. Csakhogy nincs idő a gyászra, hiszen Edith számára a következő időszak a túlélésről szól. A fiatal lány hihetetlen lelkierőről tesz tanúbizonyságot, amikor a gyönyörű hosszú hajától, nőiessége és emberi méltósága jelképétől megfosztott nővére nekiszegezi a kérdést: „Hogy nézek ki? […] Mondd meg az igazat!” Edith pedig pontosan ezt teszi, amikor így felel: „A szemed […] annyira szép! Még soha nem tűnt fel, mert mindig eltakarta az a rengeteg hajad.” Edith ekkor döbben rá, hogy igenis van választása: „Most először látom, hogy van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan.” A felismerés, hogy a reakcióin és a hozzáállásán keresztül mindig lesz lehetősége befolyásolni a sorsa alakulását, ekkor tudatosul benne először.
Alig néhány órával azután, hogy szüleit gázkamrába küldték, Edith az életéért táncol dr. Mengele előtt. Sorsfordító számára ez a pillanat: ekkor érti meg, hogy elméjében mindig szabad marad, még akkor is, ha teste a haláltábor foglya. Ahogy lehunyt szemmel táncol, néhány percre megszűnik számára a külvilág. Képzelete messzire repíti Auschwitz barakkjaitól: a budapesti Operaház színpadán állva boldogan néz a közönségre, miközben Csajkovszkij zenéjére táncolja a Rómeó és Júliát. A felismerés, hogy testét ugyan rabságba ejthetik, a gondolat szabadságát azonban soha senki nem veheti el tőle, átsegíti az elképzelhetetlen borzalmakon. A legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban édesanyja szavai csengenek a fülébe: „Csak arra emlékezz: senki sem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.” Ez a gondolat újra és újra visszaköszön a könyvben, kapaszkodót nyújtva Edith számára élete nehéz perceiben.
A folyamatos megaláztatások, embertelen körülmények, betegség ellenére Edith és nővére csodával határos módon túlélték a borzalmakat. Amikor az amerikaiak 1945 májusában felszabadították a tábort, ahol a két testvér is raboskodott, a félig már öntudatlan Edithet egy halom holttest alól húzták ki a katonák. Életben maradt. Megmenekült. De hogyan lehetséges együtt élni a múlt szörnyűségeivel? Hogyan lehet a puszta túlélés helyett újra visszatalálni az élethez egy ilyen trauma után?
Új élet
Edith férjével együtt az Egyesült Államokban kezdett új életet, ahol később elismert, poszttraumás stressz szindrómára specializálódott pszichoterapeutává vált. Első pillantásra úgy tűnhet, Edith maga mögött hagyta a borzalmakat, családot alapított, gyermekei lettek, majd lediplomázott. A múlttal való szembenézés azonban lassan jön el a számára. Évtizedekig tart, mire egyáltalán beszélni tud az átélt szörnyűségekről, gyógyulása lassú, és hosszú önismereti úton át vezet. „A meggyógyulásunk érdekében befogadjuk a sötétséget. Miközben a fény felé tartunk, a völgy árnyékain haladunk keresztül.” A könyv második felében az immár klinikai pszichológusként praktizáló dr. Eger saját és páciensei történetén keresztül mutatja meg azt, hogy a traumáink, gyászunk és félelmeink börtönéből akkor tudunk kiszabadulni, ha szembenézünk a szenvedéseinkkel és a gyógyulást választjuk. „Lehetséges hogy a gyógyulás nem egyenlő azzal, hogy eltüntetjük a sebhelyet, de még azzal sem, hogy ellátjuk a sebet. A gyógyulásunk az, ha megtanuljuk becsben tartani a sebesülésünket.”
A gyógyuláshoz vezető út azonban Edith számára is hosszú és küzdelmes, tele félelemmel, bűntudattal, és lelkiismeret-furdalással, de végül mégis eljut a felismeréshez: „Élhetsz a múlt börtönében, vagy ugródeszkának is használhatod a múltat, hogy eljuss ahhoz az élethez, amelyet a jelenben szeretnél élni.”
Transzformáció
Transzformatív, nagyon mély hatással volt rám a könyv, amelynek egyes fordítások szerint „Itt vagyok és minden most van: az ok, amiért bármikor dönthetünk a szabadság mellett”.
Transzformatív és mély, mert amiről és ahogyan ír, az nagyon őszinte, nagyon érthető, nagyon megrendítő és egyben reményt adó. Reményt és bizonyosságot ad arról, hogy van választásunk: van döntési lehetőségünk. Hogy eldönthetjük: megnyerjük-e a csatát a gyűlölet, a soha el nem felejthető Holokauszt ellen és szabadon élhetjük az életünket, és hogy az életünk során bármikor adhatunk új esélyt magunknak. Számomra külön fontos volt az, hogy dr. Eger a gyógyulás folyamatát nem egy fényes, gyönyörű, egyszerű útnak írja le. Őszintén megosztja velünk, hogy ez az út sokszor fájdalmas és nehéz, hiszen ezen az úton szembesülni fogunk a legrosszabb emlékeinkkel, érzéseinkkel, traumáinkkal. Edith Eva Eger története döntésről, gyógyulásról és a szabadságról szól, arról, hogyan lehet teljes életet élni Holokauszt-túlélőként az átélt borzalmak ellenére, és hogyan tudunk az áldozatszerepből kilépve kezünkbe venni a saját sorsunk alakulását. Történetéből mindannyian erőt meríthetünk.
Desmond Tutu szerint: „ez a könyv egy ajándék az emberiségnek. Egyike azon ritka és értékes történeteknek, amelyek megváltoztatják az embert.”
Folyamatban vagyok, a saját gyógyulásom folyamatában. Nem mindig könnyű. Nem mindig szép. Nem mindig csillámpónis vattacukor. Szembe nézni a saját fájdalmammal, saját dühömmel, saját destruktív énemmel: nem könnyű. Ebben az időszakban olvasom ezt a könyvet.
Erőt ad, megértést, inspirációt. Lehetőséget arra, hogy kitartsak, hogy folytassam. És megnyugtat. Hogy nem mindig könnyű és szép az önismeret útja.
Holnap elkezdem újra olvasni. Kezdd el Te is.
Írta: Balog Anna és Ujvári Nikoletta
Megjelent az Újratervezés Magazin 4. számában
Felhasznált irodalom:
Dr. Edith Eva Eger: A döntés, Libri Könyvkiadó Kft., 2019
Képek forrása:
Edith Eva Eger, A döntés könyvborító