Így lesznek a kis lépésekből NAGY eredmények

Így lesznek a kis lépésekből NAGY eredmények

Érezted már úgy, hogy túlnő rajtad a cél, és olyan távolinak tűnik, hogy szinte reménytelen a megvalósítása és azt sem tudod, hogyan fogj hozzá? 

Képzeld el, hogy egy lépcső alján állsz. Ha szeretnél feljutni a lépcső tetejére, a legalsó lépcsőfokról kell indulnod és fokról fokra kell felfelé lépkedned, nem tudsz egyből felugrani a tetejére. Haladhatsz gyorsabban vagy lassabban, mehetsz futva vagy négykézláb, szedheted a lépcsőfokokat kettesével, a lényeg, hogy ha szeretnél feljutni, akkor fokozatosan kell előre haladnod. 

Hasonlóan van ez a célokkal is. Ha kitűztél egy célt, nem az számít, milyen tempóban haladsz vagy hogy milyen módját választottad a megvalósításnak. Csakis az számít, hogy elindulsz és megteszed az első lépést a célod felé. Aztán még egyet és még egyet, egyiket a másik után. Bármilyen kicsit is lépsz előre, a lényeg, hogy haladj, hiszen egy kis lépéssel már közelebb is vagy a célodhoz. 

Ha kisebb lépésekben gondolkozol, már nem is fog olyan elérhetetlennek tűnni a célod. Segíthet, ha lebontod kisebb részcélokra, majd ezeknek megfelelően megtervezed, hogy milyen kisebb lépésekre lesz szükség a megvalósításhoz. 

A változás egyik esetben sem egyik napról a másikra fog történni, viszont az apró lépéseknek köszönhetően minden egyes nap újabb sikerélménynek örülhetsz. A tudat, hogy aznap is tettél valamit a célod megvalósítása érdekében, lendületben tart és megadja majd azt a motivációt, amire szükséged lesz, hogy véghez vidd, amit szeretnél. 

Nálad mi lesz a következő kis lépés?