Minden coaching folyamat elején kiemelt szerepet kap a célkitűzés. Legalább egy teljes ülést kizárólag ennek szentelünk. Ebben rejlik ugyanis a folyamat sikerének egyik kulcsa. Ha a célkitűzés jól sikerül, az viszi magával az egész folyamatot. Egy jó cél képes megadni azt a motivációt, ami segít elindulni a cselekvés útján és akkor is fenntartani a lelkesedést, ha a megvalósítás során akadályokba ütköznénk.

Ahhoz, hogy ilyen célt határozzunk meg, számos kérdéssel dolgozunk és több oldalról is ránézünk arra az élethelyzetre, amivel kapcsolatban az ügyfél segítséget kér. Az egyik klasszikus kérdés, ami ilyenkor gyakran elhangzik a coaching ülésen az az, hogy „Mit szeretnél?”. Erre sokan szinte gondolkodás nélkül válaszolnak. Ilyenkor a válasz „a fejünkből” érkezik, szinte természetesen jön, hiszen már tudjuk. Vagy csak azt HISSZÜK, hogy tudjuk?  

Éppen ezért, amikor a célkitűzéssel foglalkozunk, én meg szoktam kérdezni azt is, hogy „Mit szeretnél valójában?” Többször megesik, hogy az ügyfél csodálkozva néz rám a kérdés hallatán: „Dehát most mondtam el, hogy mit szeretnék!” Ilyenkor türelmesen elmagyarázom: „Igen, azt már elmondtad, hogy mit szeretnél, csakhogy én most arra vagyok kíváncsi, hogy mit szeretnél VALÓJÁBAN.” Ez a két dolog pedig egyáltalán nem biztos, hogy egybeesik. És innentől kezd igazán érdekessé válni a dolog. Az első meglepődést általában hosszú csend követi, mielőtt megszületne a válasz. Mert bármilyen furcsán hangzik is, nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy mit szeretnénk valójában.  

Álom testsúly helyett kívül-belül egészségesen 
mit szeretnel valojaban

M. azért fordult hozzám, mert zavarta a súlya. Sosem volt nádszálvékony alkat, de az utóbbi időben jó néhány plusz kilót felszedett. Az első ülésünk során elmeséli, hogy számtalanszor próbált már lefogyni, szinte minden létező diétát kipróbált, de sosem sikerült hosszú távon megtartani a súlyát. Kérdésemre, hogy mit szeretne, automatikusan rávágja: 5-6 évvel ezelőtt elég jó formában volt, azzal már elégedett lenne, ha azt a testsúlyt ismét el tudná érni. Még egy fotót is mutat magáról ebből az időszakból, elgondolkozva nézegeti a képet. 

A következő kérdésem azonban váratlanul éri: „Mit szeretnél valójában?” M. arca meglepetésről árulkodik. Hirtelen nem tudja, mit mondjon. Erre a kérdésre nem volt kész válasza. Hagyom, hogy elmerüljön a gondolataiban. Aztán néhány pillanatnyi csend után megkönnyebbült sóhaj kíséretében így válaszol: „szeretnék egészségesebben élni”. M. megosztja velem, hogy ha őszinte akar lenni magával, akkor a teljes életmódváltás az, amit igazán szeretne, hogy hosszú távon is meg tudja tartani a leadott kilókat és egészségesebb tudjon maradni. Persze legyezgetné a hiúságát, ha sikerülne megint elérni az álom testsúlyát, mégsem a fogyás az, amire valójában vágyik. 

Még mielőtt a motivációról kérdezném, már meséli is, hogy a családjában gyakorlatilag mindenki szenved valamilyen krónikus betegségben a túlsúlya miatt. Testközelből látja, hová vezet a helytelen életmód, ő viszont nem akar idáig eljutni. Jó lenne beleférni a régi ruháiba is igen, de valójában mégsem erre vágyik, hanem arra, hogy hosszú távon egészséges legyen – kívül és belül is. M. célja végül az életmódváltás lett, ami magában foglalta a táplálkozása megreformálását és a rendszeres testmozgás bevezetését is. Az újragondolt cél megadta neki azt a plusz motivációt, ami eddig hiányzott és végül a kilók is szépen elindultak lefelé, M. tartja a súlyát azóta is.   

Hogy marad fenn a csónak a vízen? 

P. nem találta a helyét a munkahelyén, ezzel kapcsolatban kérte a segítségemet. Úgy érzi, hatalmas nyomás nehezedik rá. Nem igazán tud már azonosulni a vezetőség céljaival, pedig szereti a munkahelyét és a munkáját is, de egyre kevésbé érzi a magáénak. A  „Mit szeretnél?” kérdésre már tudja is a választ. Szeretné kitalálni, hogyan tovább: menni vagy maradni és az adott irányba lépéseket tenni. Amikor elhangzik az újabb kérdésem, hogy mit szeretne valójában, P. először csak néz maga elé. Nem találja a szavakat. Nincs hozzászokva, hogy mással is beszéljen a problémáiról. Bátorítom. Némi gondolkodás után felnéz és mesélni kezd. Egy metaforával próbálja érzékeltetni, hogy min is megy most keresztül. 

„Egy csónakban ülök egyedül. Szeretném átvinni ezt a csónakot a tó egyik partjáról a másikra. Teljes erőbedobással evezek, de a csónakban túl sok a súly, úgy érzem, el fogok süllyedni. Tudom, hogy csak akkor van esélyem a felszínen maradni és átjutni a túlsó partra, ha a csónakban lévő holmik közül valamit bedobok a vízbe.” Kérdésemre, hogy milyen holmikat kellene a vízbe dobálnia, azt válaszolja, hogy a magánéletét, a párkapcsolatát, a lelki nyugalmát és a saját magára szánt időt. Semmiképp sem szeretné ezeket kidobni a csónakból, viszont most úgy érzi, hogy csak lapátol és lapátol, mégsem halad előre. 

Látom rajta, mennyire megkönnyebbül, ahogy kimondja ezeket a szavakat. Eddig magának sem tudta ezt így megfogalmazni. Számára is új volt a felismerés, hogy valójában nem ragaszkodik annyira a jelenlegi munkájához, mint amennyire mások – például a főnökei – hinnék. Sokkal fontosabb számára, hogy megtalálja a munkája és a magánélete közötti egyensúlyt, ami számára fenntartható, akár azon az áron is, hogy munkahelyet vált. Bármilyen nehéz is, be kell vallania magának, hogy az életében megváltoztak a prioritások és többé már nem a karrier az első. Pláne nem szeretne érte feláldozni minden mást, ahogy korábban már többször megtette. P. célja tehát az egyensúly megtalálása lett, és az első lépések megtétele ennek irányába. A folyamatunk során P. meg is találta ezt az egyensúlyt, most már egy másik csónakban ül, saját vállalkozásba fogott, de ez már egy másik történet. 

Légy magaddal őszinte 

A célkitűzés folyamata egyszerűnek tűnhet, de valójában nem mindig az. Egy nem várt kérdés rengeteg mindent képes felszínre hozni. A legfontosabb ilyenkor, hogy őszinte legyél önmagaddal. Mert a coaching folyamat akkor tud igazán hatékony lenni, ha inspiráló célért dolgozol. Olyasvalamiért, amit igazán, szívből akarsz. Ami mosolyt csal az arcodra és cselekvésre sarkall. Ami lelkesít és motivál. Amitől izgatottnak érzed magad és alig várod, hogy belefogj a megvalósításába. Ami valóban pozitív hatással lesz az életedre, amikor eléred. Ilyen célt viszont csak akkor lehet megfogalmazni, ha kíméletlenül őszinte vagy magaddal. Itt az ideje hát, hogy te is feltedd magadnak a kérdést: „Mit szeretnék valójában?” Ha pedig megvan a válasz, jöhet a konkrét céllá alakítás, akár egyedül, akár egy coach támogatásával, hogy végre elindulhass a megvalósítás útján. 

Megjelent az Újratervezés Magazin 1. számában